aspe

A kezdetek

Gödi gyökerekkel rendelkező családba született, egy budai Duna-parti bérházban nőtt fel.

Középiskolai éveit a Kaffka Margit Gimnáziumban töltötte, melyet a Budapesti Műszaki Egyetem építészmérnöki kara követett.

 

A „deal”

Fiatal évei alatt döntötte el, hogy hangmérnök szeretne lenni, melyhez később a zenélés szeretete is társult.

Építészmérnök édesapja a zenei ambícióit egy mérnökdiploma megszerzéséhez kötötte, így apja nyomdokait követve építészmérnökként végez 1987-ben.

 

Skatc a zenész

Az egyetem, majd az azt követő sorkatonai szolgálat után Magyar Zsolttal és Török Tamással 1990-ben megalapítja az „Azok a fiúk” zenekart.

Első lemezükkel az „AZOK A FIÚK” csapat elnyerte az „Év felfedezettje” címet. Bekerülnek a zenei élvonalba, ahol olyan neves zenészekkel koncerteztek együtt, mint Demjén Rózsi, Révész Sándor, Somló Tamás és Frenreisz Károly.

A második „AZOK A FIÚK 2.” című lemezüket követően Török Tamás és Magyar Zsolt elhagyta a bandát.

Skatc 1994-ben még újjáélesztette az együttest és kiadták az együttes utolsó, „ártatlan évek” című albumukat, de ezt követően 1995-ben végleg feloszlottak.

Az albumokon található dalokat általában Skatc írta, de olyan neveket is találunk a szerzők között, mint Miklós Tibor, Geszti Péter, Závodi Gábor és sokan mások.

 

Skatc az építész

Az zenei pályának hátat fordítva édesapjával és korábbi katona társával megalapítják a Colosseum-Art Kft., ahol a korábbi zenész köröknek terveznek kisebb léptékű épületeket.

2001-ben a Wallis cégcsoport szervezeti rendszerébe integrálja az irodát Kóbor Miklós vezetésével.

A cégcsoportba való belépéssel az iroda szintet lépett. Nagyobb személyzeti állománnyal , nagyobb léptékű fejlesztések tervezésére kapnak lehetőségeket, ez időben szerzi meg a vezető tervezői címet is.

Ez időszak alatt olyan magas színvonalú projektek valósultak meg, mint a:

  • kerületi Citroën-autószalon
  • Zwack Unicum Rt. Dunaharasztiban épült központi gyárépülete
  • Váci úti „Danubius házak”
  • a Könyves Kálmán körúti Polár center
  • a Fővám téri Corvinus Campus épülete
  • Fáy utcai és Árpád úti Oxygen Wellness
  • Átrium Park impozáns irodakomplexuma

 

Szerdahelyi Laci a vezető

2006-ban az iroda újabb korszaka kezdődik.  Skatc veszi át az iroda vezetését, egy névváltással és az ezt kísérő logó- és arculatváltással megszületik a ma is ismert Aspectus Architect Zrt.

A változás nem titkolt célja, hogy az iroda részben függetlenedve kilépjen az anyavállalat árnyékából, a döntést egyre nagyobb szakmai sikerek követték:

  • Philip Morris székház Fóton,
  • Hegyvidék Bevásárló Központ
  • Lake Side Hotel Székesfehérváron
  • Oxygen Wellnes III. fejlesztése a Naphegyen
  • Ilka Center az Ilka utcában
  • EON székház a Váci úton
  • a Könyves Kálmán körúti BMW&MINI szalon
  • Paksi atomerőművi tűzoltó laktanya
  • British International School Budapest a kiscelli közben
  • Kisvárdai és Budaörsi stadionok
  • IBIS Budapest Airport Hotel a Liszt Ferenc repülőtéren
  • Ericsson székház
  • Evosoft Székház

 

 

A család

A zenei pályát elhagyva állapodik meg későbbi felesége, Bajkai Judit mellett, aki mindvégig kitartott mellette és támogatta az építész hivatás gyakorlásában.

Két közös gyerekük született: Gergő és Tomi

Laci nem csak irodánk alapító vezérigazgatója és vezető tervezője volt. Jelenlétével és mindvégig megmaradó „popzenész” habitusával a tervező csapat összetartó ereje, ha kellett mindannyiunk barátja is volt egyben. Hosszú betegsége végén 2020-ban, 58 évesen hagyott itt bennünket.

Laci személyisége és sokoldalú művészete erősen meghatározta az Aspectus karakterét. Távozását követő elkerülhetetlen változásunk, fejlődésünk során igyekszünk megőrizni, továbbörökíteni értékeit, izgalmas és dinamikus hozzáállását az építészethez és a minket körülvevő világhoz:

 

„Te oda tartasz, ahonnan én jövök”